Egy érdekes képet láttam, melynek címe telefonszám-tudakozó

A művészet minden formáját szeretem, de legjobban a képzőművészetet. Olyan elképesztő alkotások tudnak születni, hogy néha komolyan ámulatba esek, hogy milyen gondolatok jelennek meg emberek fejeiben. Szerintem kifejezetten jók az ilyen alkotások, mert gondolatokat tudnak elindítani mások fejében, és ha már egy gondolatmenet elindult, vagy kiváltott valami érzelmi reakciót az emberből egy alkotás, már elérte a célját.

2 hete voltam egy eldugott pincében a fővárosunk belvárosában, ahol kortárs kiállítás megnyitót tartottak. Nagyon hangulatos volt az egész. A pince igazán jó ízt adott az egész rendezvénynek. És azért is megérte elmenni, mert találkoztam ott életem képével! Egy krix-krax az egész, de valamiért még is annyira vonzotta a tekintetemet, hogy nem tudtam nem nézni. Elvesztem a vonalakban, és amikor már majdnem 10 perce álltam előtte, akkor odajött hozzám a srác, aki alkotta, én pedig azonnal érdeklődni kezdtem, mi a képnek a története.

telefonszam-tudakozo.huElmondta, hogy úgy 5 éve kipróbált egy tudatmódosító szert, amitől egy elég furcsa hallucinációja lett. Csörgött a telefonja, egy ismeretlen szám hívta és azt hitte követik őt, tehát egy elég kellemetlen pánikrohamot kapott. Le akarta tiltatni a számát a szolgáltatójánál, hogy nem tudják őt elérni, de mivel nem tudta melyik szolgáltatónál van ezért az összessel akart beszélni, sőt még az ilyen UPC, Digi és minden hasonlóval. Nem tudta, hogy kezdjen ebbe bele, ezért egy online telefonkönyvből próbálta kinézni ezeknek az ügyfélszolgálatát, pontosan emlékezett, hogy a telefonszam-tudakozo.hu volt az az oldal, ami segítségére volt, hogy az azonosítatlan számokat megtalálja. Akkor még működtek a telefonszám keresők, amik tudták azonosítani az embereket, és arról az oldalról mindegyikről tudott lekérdezni. Amikor már ezt realizálta nem tudta mit is csinál és az oldalt nézve, elég érdekes látképei voltak. A trip után teljesen megváltozott az élete, máshogy látta világot, de a telefonszam-tudakozo.hu domain beleégett az agyába. Több flashback után alkotta meg a képet, ami előtt most állunk. Mondta olyan, mintha telefon madzagokon ugrálna egy örvénylő szürkés, kissé fakó térben. A kép ezt az érzést teljes mértékben visszaadja.

Mikor hazaértem kíváncsiságból leellenőriztem azt az oldal, amit mondott. Még fenn van, bár nem tudom, hogy a rajta lévő szolgáltatások üzemelnek-e, hiszen kiadni adatokat telefonszám, vagy név és cím alapján én úgy tudom, már nem engedélyezett. Mindenesetre egy online telefonkönyvnek tökéletes az oldal és hamar meg lehet tudni szolgáltatók telefonszámát róla. Biztos hasznos lehet sokaknak, én is észben tartom, ha gyorsan akarok megszerezni egy elérhetőséget.

Ez is egy hasznos kiállítás megnyitó volt. Ezért szeretem az underground művészetet, mert olyan sztorikkal találkozhat az ember és olyan dolgokat ismerhet meg, amiről eddig halvány fogalma sem volt.