Egy festő lakásbiztosítása

Ha alkotó vagy, akkor azt nagy eséllyel el lehet mondani rólad, hogy máshogyan látod a világot, mint a többi ember. Természetesen az alkotó eléggé tág fogalom, és ha szűkítsük is a területet, akkor is a különböző művészeti ágak képviselői is néha annyira sok dologban tudnak különbözni egymástól, mint a föld az égtől.  Mint mondjuk egy zenész és egy festő között.

Ismerek egy olyan festőt, aki nem csak vászonra fest, hanem az egész otthonát is festővászonnak tartja, így mikor belépsz az otthonába, akkor arcon vág a színek és formák, ötletek és víziók olyan netovábbja, ami finoman szólva is letaglózó hatást vált ki. Amikor először voltam nála, és elmentem a mosdóba, jó negyed óra volt visszatalálnom a nappaliba, mert olyan vizuális sokk ért, hogy megfeledkeztem magamról és képről képre, falról falra kezdtem bóklászni a lakásban.

Természetesen nem albérletről van itt szó, hanem saját ingatlanról, fura is lenne, ha valaki az albérlete külalakját ilyen merészen alakítaná át. Mindegyik helyiségnek megvan a külön kis hangulata. Pl. fürdőszoba és a mosdó csupa olyan képpel van tele, amelyeknek a vízhez van köze, tavak, folyók ábrázolása, patakok, ezek valamilyen formában szerepelnek a festményeken. A maradék részek pedig, amiket a képek nem takarnak el a falból, oda spontán alkotások kerültek, egyfajta álomszerű formák tengeri állatokról, olyan színvilággal, ami mélyvíz csendességét és benyomását kelti. Tehát amikor elmész WC-re, vagy tusolni, akkor alámerülsz ebbe a rejtélyes birodalomba. Na ilyen az egyik helyiség, és ez a lakás mondjuk hatodát teszi ki.

Az előszoba pedig úgy van kifestve, mintha egy hegytetőről tekintenél le a tájra. Ablaktalan helyiségről van szó, csupasz falfelület ajtókkal tarkítva, festmények nélkül, maga a fal alkot egy egybefüggő tájat. Érdekes is, hogy átsétálsz rajta és egyáltalán nem úgy érzed, mintha egy előszobában lennél, hanem tényleg gyönyörködni kezdesz a kilátásban. Nagyon ötletes.

Felmerült bennem, hogy ha valakinek ilyen egyedi, és értékekkel, tartalommal telített lakása van, akkor mi lehet a véleménye a lakásbiztosításról? Biztos vagyok benne, hogy e pompás birodalom ura a lakásbiztosítás vélemények egyfajta papja lehet, a sok vendég véleményét meghallgatta a biztosítási lehetőségekről. Ugyanis elég egy felső szomszéd által okozott beázás, már az tönkre teheti ezt a nagy becsben tartott „tájat”.

És mint kiderült, tanult festő kollégám a hippi hozzáállása ellenére igenis kötött már lakásbiztosítást, ráadásul ezen a helyen. Szemöldökömet felhúzva érdeklődtem a részletek után, hogy miért őket választotta, biztosan úgy hozta meg a döntését, hogy körültekintő volt és minden lehetséges opciót számításba vett, és az alapján döntött, hogy tényleg nyugta lehessen. Ez pedig így is történt.

Csabának (így hívják a festőt) az egyik kikötése az volt, hogy csak magyar tulajdonú vállalatnál hajlandó kötni biztosítást. Ez pipa, hiszen az említett pannonsafe kizárólag magyar tulajdonú. Ezen kívül meghatározó az is, hogy a termékkínálat és a konstrukciók száma lehetőleg személyes legyen, ezt pedig csak olyan vállalat képes biztosítani, amelyik a biztosítok többségével kapcsolatban áll, ennek következtében a termékkínálat nagy, és nem kell amiatt aggódni, hogy a felkínált lehetőségek a vállalatnak fognak inkább kedvezni, mint az ügyfélnek.

Ezek mellett Csabának az is számított, hogy a lakásbiztosítás vélemények erről a cégről az esetek nagy többségében pozitívak legyenek. Erre a baráti körében talált példát, többen is igénybe vették ezt a biztosítási szolgáltatást, és elégedettek voltak, illetve maga a vállalat is nagyon jó számokkal reklámozza magát, miszerint az ügyfelek 97-98%-as elégedett a szolgáltatásokkal és a vállalat szakmai felkészültségével. A honlapon még szavazni is lehet, hogy az ember ajánlaná-e őket másnak, avagy sem. Tehát egy aktuális visszajelzés is a rendelkezésre áll.

Ezeken kívül jelentős tulajdonságnak tartotta a festő, hogy maga a vállalat ne egy kezdő történet legyen, hanem egy hosszabb utat bejárt cég. Egy 17 éves szakmai múlttal rendelkező biztosításokkal foglalkozó pénzügyi cégnek rendelkeznie kell az ilyen típusú kvalitásokkal, különben nem lehetnének 17 éve a piacon.

Így, hogy ezek teljesültek jöhetett a mélyebb vizsgálata a lakásbiztosítás véleményeknek. Csaba barátai amellett érveltek, hogy számos esetben érvényes tud lenni egy ilyen biztosítás, és az esetleges károk, amik keletkezhetnek, azokat meg tudják majd téríteni, ha ne adj isten valami baj történne. Ugyanis a kívülről történő beázás mellett, a nyitva felejtett ablakon befolyt víz által megesett, és még a tűz nélküli korom által okozott károk esetén is térítésre lehet számítani. Tehát ami felmerülhet Csabáéknál, hogy véletlenül nyitva hagyják az ablakot, vagy valami odaég, esetleg a felső szomszéd elutazik és csőtörés miatt eláztatja őket, vagy éppen náluk történik csőtörés, mindegyik esetben tudnak számítani arra, hogy valamilyen formában kártérítéshez fognak jutni.

Ezeken kívül egyébként még speciális szempontok is előkerülnek, mint pl. az, hogy a besurranás által történő lopás esetén is fizethet a biztosító.  Szóval ha valamelyik festmény eltűnik, amit éppen eladásra szánt, és tudja bizonyítani a biztosító előtt a dolgot (rendőrség bevonása, időben jelentés, stb.), akkor nincs minden veszve. Ez egy alkotó ember számára nagyon kellemes tapasztalat és érzés. Még ezen kívül az szokott lenni, hogy egyesek konkrét biztosítást kötnek ilyenkor értéktárgyaikra, hogy ha bármi történne velük, akkor lehessen hova továbblépni. De persze ennyi biztosítást nem tud kötni Csaba, ezért a lopással kapcsolatos lakásbiztosítás egy kecsegtető ajánlatnak számít neki.

Ez eddig mind nagyon jól hangzik, de mégis végül hogyan befolyásolták Csabát a lakásbiztosítás vélemények? Természetesen abba az irányba, hogy végül ő is a pannonsafe-t válassza.

Mert mint kiderült mikor először döntött, akkor nem a barátaira és az olvasott dolgokra hallgatott, hanem a saját feje után ment, és egy évvel később váltott a fent taglalt vállalat szolgáltatásaira, mert a lakásbiztosítás az olyan, mint a kötelező a KGFB (Kötelező Gépjármú Felelősség Biztosítás), vagyis az embernek évente van lehetősége biztosítót váltani! Szóval ha idővel az ember talál az előző választásánál egy jobb ajánlatot, akkor van lehetősége előre jelzett módon biztosítót változtatni.

Ez azért nagyon jó, mert így a lakásbiztosítási piacon is a különböző biztosítóknak folyton meg kell nyerniük az ügyfeleiket, arra vannak kényszerítve, hogy minden évben a többiekhez képest valamivel jobb ajánlatot nyújtsanak, ezért a piac sokkal inkább az ügyfelek igényeihez fog alkalmazkodni.

Csaba biztosító váltás immáron hat évvel ezelőtt történt, tehát azóta nem váltott biztosítót, annyira elégedett lett azzal, amit talált.

Mit is mondjak, egy ilyen hosszú és tartalmas kifejtés után nem csodálom ,hogy a lakásbiztosítás vélemények ennyire számítanak, ha nem is első kézből tapasztalsz valamit, hanem egy ismerősöd révén másodkézből, az már egy megbízható információnak bizonyulhat, és a segítségével könnyebben lehet döntéseket hozni.