Hogy mi a művészet, arról olyan bonyodalmas és sokrétű, filozófiai mélységű vita folyt már és folyik a világban, hogy én nem is mennék bele inkább, mit jelent az.
Abba viszont, hogy mit nem, szívesebben teszem.
Például, a tehetség, az nem egyenlő a művészettel, bármennyire is szeretnék ezt elhitetni velünk a sztárképző műsoraink.
Szentül hiszem, hogy ha valaki jól tud énekelni, szép hangszíne van, és úgy hajlít, mintha csak az angyalok hangját hallanánk az égből, az még nem művészet. Csak rengeteg gyakorlás és némi tehetség szerencsés együttállása.
Szentül hiszem, hogy a művészethez elengedhetetlen a létrehozás aktusa. Az nem művészet, ha valaki tökéletesen le tudja másolni egy nagy festő képét – viszont ha megfesti a sajátját, az már sokkal inkább annak minősül.
Hogy miért agyalok ezen?
A múltkor ugyanis nálunk volt a testvérem kislánya, aki most lesz negyedikes az iskolában.
Odaültem hozzá, amikor tabletezett – mert manapság már ennyi idősen tablet van minden gyerek kezében –, és érdeklődtem, mit csinál. Játékokkal játszott, meg klipeket nézett youtuben.
Kérdeztem, hogy használja-e másra is a gépet, de azt mondta nem. Erre én, mint egy felelősségteljes nagynéni, próbáltam volna egy kicsit elterelni abba az irányba, hogy hasznos tartalmakat is fogyasszon, s mint művészettörténész, megkérdeztem, hogy nem szokott-e művészeket nézni?
Nagy meglepetésemre pedig azt mondta, hogy de hiszen ő szokott, az előbb is azt csinálta.
Kiderült, hogy számára az aktuális tini popsztár volt a művész, akit épp az előbb hallgatott. (A nevét nem tudtam megjegyezni, ezért ezer bocsánatot kérek.)
És az a fellépés.. Playback volt elejétől végéig, és a lány még csak nem is imitálta az éneklést, hanem táncolt jószerivel az egész fellépés ideje alatt.
Hát ha valamiben hiszek, akkor az az, hogy a művészetek ismerete, a magas minőségű kultúra ismerete már fiatal korban is nagyon fontos, és csak hasznos hozadékkal jár. Úgyhogy úgy döntöttem, ott és akkor, kezembe veszem a dolgokat, és mutatok neki igazi művészetet.
Először olvastam fel neki néhány verset, amikről úgy gondoltam, korához illik és elég jó ahhoz, hogy értékelte. Nagy meglepetésemre mindre azt mondta, hogy igen, ezt már vették a suliban. Weöres Sándor egy versét kívülről is tudta, de amikor rákérdeztem, azt mondta, hogy ez nem is művészet.
Szóval elég jó kis kihívás volt ez nekem, keresni valamit, ahol bebizonyíthatom egy negyedikes kislánynak, hogy a művészet nem az, aminek ő gondolja.
Mutattam neki klasszikus zenét youtuben, élő koncerteken is akár, hogy meglegyen a hangulata, de látszólag nem nagyon hozta lázba.
Ezután döntöttem úgy, hogy festményeket mutatok neki. És itt, na itt elértem az áttörést. Mutattam neki fotorealisztikus képeket, ami azt jelenti, hogy a művész úgy fest, hogy a kép látvány teljesen valósághű hatást kelt, mintha az ember csak egy fényképet nézne.
Na ez, ez elnyerte a tetszését. Amikor elmondtam neki, hogy nem fotót néz, hanem valaki a saját kezével, egy ecsettel festette le azt a képet, akkor nagyon elcsodálkozott. Neki is álltunk még keresni ilyen stílusú képeket. Örültem, hogy talán van is értelme annak, hogy tabletezéssel tölti a szabadidejét.
Ám a google egy kicsit megtréfált minket. Ahogy húzkodtuk a képeket arrébb, a legkülönfélébb találatok ugrottak be, és hirtelen felbukkant Goya – Szaturnus felfalja gyermekét című képe.
Aki ismeri, annak bizonyára nem kell mondanom, micsoda rémisztő, hátborzongató festmény ez. Lili, ahogy meglátta, hopp, ijedtében elejtette az Ipadet, ami egy hatalmas koppanással esett a földre.
Mondanom sem kell, a kijelzője bánta.
ipad képernyő javítás
Úgyhogy a művészetnek most mégis lett negatív hozadéka, történetesen az, hogy az én feladatom lett – lévén, én mutattam a képet Lilinek –, hogy elintézzem az Ipad képernyő javítását. Felkutattam egy helyet, ami kifejezetten a kijelzők cseréjére specializálódott, és érdeklődtem, hogy milyen áron dolgoznak. Mivel a hiba nem volt túlzottan durva, kiderült, hogy igen kellemes áron megoldható a dolog. Azt hiszem, a legjobb Ipad képernyő javítással foglalkozó céget találtam meg, mert nagyon gyorsan, hibátlan minőségben kaptam vissza a tesómék táblagépét, mintha mi sem történt volna vele.
Persze az eset nem tántorított el, és szerencsére Lilit sem, akivel azóta is nagyon szívesen nézegetünk festményeket, de most már ügyelek arra, hogy ilyenkor a tablet mindig az én kezemben legyen. Továbbra is szentül hiszem, hogy nem szabad hagyni, hogy a tömegkultúrán nőjenek fel a kisgyerekek. Még ha ez egy ipad képernyő cserével jár is. Higgyetek nekem, megéri.
Áldozatot hozni a művészetért
Hogy mi a művészet, arról olyan bonyodalmas és sokrétű, filozófiai mélységű vita folyt már és folyik a világban, hogy én nem is mennék bele inkább, mit jelent az.
Abba viszont, hogy mit nem, szívesebben teszem.
Például, a tehetség, az nem egyenlő a művészettel, bármennyire is szeretnék ezt elhitetni velünk a sztárképző műsoraink.
Szentül hiszem, hogy ha valaki jól tud énekelni, szép hangszíne van, és úgy hajlít, mintha csak az angyalok hangját hallanánk az égből, az még nem művészet. Csak rengeteg gyakorlás és némi tehetség szerencsés együttállása.
Szentül hiszem, hogy a művészethez elengedhetetlen a létrehozás aktusa. Az nem művészet, ha valaki tökéletesen le tudja másolni egy nagy festő képét – viszont ha megfesti a sajátját, az már sokkal inkább annak minősül.
Hogy miért agyalok ezen?
A múltkor ugyanis nálunk volt a testvérem kislánya, aki most lesz negyedikes az iskolában.
Odaültem hozzá, amikor tabletezett – mert manapság már ennyi idősen tablet van minden gyerek kezében –, és érdeklődtem, mit csinál. Játékokkal játszott, meg klipeket nézett youtuben.
Kérdeztem, hogy használja-e másra is a gépet, de azt mondta nem. Erre én, mint egy felelősségteljes nagynéni, próbáltam volna egy kicsit elterelni abba az irányba, hogy hasznos tartalmakat is fogyasszon, s mint művészettörténész, megkérdeztem, hogy nem szokott-e művészeket nézni?
Nagy meglepetésemre pedig azt mondta, hogy de hiszen ő szokott, az előbb is azt csinálta.
Kiderült, hogy számára az aktuális tini popsztár volt a művész, akit épp az előbb hallgatott. (A nevét nem tudtam megjegyezni, ezért ezer bocsánatot kérek.)
És az a fellépés.. Playback volt elejétől végéig, és a lány még csak nem is imitálta az éneklést, hanem táncolt jószerivel az egész fellépés ideje alatt.
Hát ha valamiben hiszek, akkor az az, hogy a művészetek ismerete, a magas minőségű kultúra ismerete már fiatal korban is nagyon fontos, és csak hasznos hozadékkal jár. Úgyhogy úgy döntöttem, ott és akkor, kezembe veszem a dolgokat, és mutatok neki igazi művészetet.
Először olvastam fel neki néhány verset, amikről úgy gondoltam, korához illik és elég jó ahhoz, hogy értékelte. Nagy meglepetésemre mindre azt mondta, hogy igen, ezt már vették a suliban. Weöres Sándor egy versét kívülről is tudta, de amikor rákérdeztem, azt mondta, hogy ez nem is művészet.
Szóval elég jó kis kihívás volt ez nekem, keresni valamit, ahol bebizonyíthatom egy negyedikes kislánynak, hogy a művészet nem az, aminek ő gondolja.
Mutattam neki klasszikus zenét youtuben, élő koncerteken is akár, hogy meglegyen a hangulata, de látszólag nem nagyon hozta lázba.
Ezután döntöttem úgy, hogy festményeket mutatok neki. És itt, na itt elértem az áttörést. Mutattam neki fotorealisztikus képeket, ami azt jelenti, hogy a művész úgy fest, hogy a kép látvány teljesen valósághű hatást kelt, mintha az ember csak egy fényképet nézne.
Na ez, ez elnyerte a tetszését. Amikor elmondtam neki, hogy nem fotót néz, hanem valaki a saját kezével, egy ecsettel festette le azt a képet, akkor nagyon elcsodálkozott. Neki is álltunk még keresni ilyen stílusú képeket. Örültem, hogy talán van is értelme annak, hogy tabletezéssel tölti a szabadidejét.
Ám a google egy kicsit megtréfált minket. Ahogy húzkodtuk a képeket arrébb, a legkülönfélébb találatok ugrottak be, és hirtelen felbukkant Goya – Szaturnus felfalja gyermekét című képe.
Aki ismeri, annak bizonyára nem kell mondanom, micsoda rémisztő, hátborzongató festmény ez. Lili, ahogy meglátta, hopp, ijedtében elejtette az Ipadet, ami egy hatalmas koppanással esett a földre.
Mondanom sem kell, a kijelzője bánta.
ipad képernyő javítás
Úgyhogy a művészetnek most mégis lett negatív hozadéka, történetesen az, hogy az én feladatom lett – lévén, én mutattam a képet Lilinek –, hogy elintézzem az Ipad képernyő javítását. Felkutattam egy helyet, ami kifejezetten a kijelzők cseréjére specializálódott, és érdeklődtem, hogy milyen áron dolgoznak. Mivel a hiba nem volt túlzottan durva, kiderült, hogy igen kellemes áron megoldható a dolog. Azt hiszem, a legjobb Ipad képernyő javítással foglalkozó céget találtam meg, mert nagyon gyorsan, hibátlan minőségben kaptam vissza a tesómék táblagépét, mintha mi sem történt volna vele.
Persze az eset nem tántorított el, és szerencsére Lilit sem, akivel azóta is nagyon szívesen nézegetünk festményeket, de most már ügyelek arra, hogy ilyenkor a tablet mindig az én kezemben legyen. Továbbra is szentül hiszem, hogy nem szabad hagyni, hogy a tömegkultúrán nőjenek fel a kisgyerekek. Még ha ez egy ipad képernyő cserével jár is. Higgyetek nekem, megéri.