Mind a hatan a képzőművészeti fősulira jártunk, és a barátságunk megmaradt a diploma után is. Lala és Eni például fél éve közös kiállítást nyitottak impresszionista illetve szürrealista képeikből, és kezdő létükre nagy sikert arattak. Fanni táskákat tervez Virággal, most készültek el az első kollekcióval, jelenleg a reklámfilmen és a webshopon dolgoznak nagy erőkkel. Én már a főiskola alatt is készítettem ékszereket, azóta váltottam ki vállalkozói igazolványt, de emellé még szükségem van egy másik munkahelyre is, bár egyre ismertebbé válnak az ékszereim, talán 1-2 év múlva már megélek kizárólag a hobbimból, szenvedélyemből.
Noémi pedig ruhákat tervez, hasonló szinten áll a munkával, mint én: alakul a dolog, egyre többen keresik meg különleges kérésékkel.
Az utóbbi hónapjait azonban egyetlen ruhának szentelte, mégpedig a saját menyasszonyi ruhájának. Maximalizmusa a tetőfokára hágott, de megérte: elképesztően gyönyörű lett! Ahogy koszorúslány ruhák, amiket ötünknek varrt. Nekem, mint nyoszolyólánynak azonban most nem a ruhákon jár az eszem, hanem a lánybúcsún.
Sajnos elég béna vagyok ebben az egész témában, én a saját esküvőmet is letudnám két tanúval, de Noémi szereti felhajtást, mi pedig szeretjük őt, így a tökéletes lánybúcsút kell megszervezni neki. Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, elég ha mi, és a húgai, illetve leendő sógornője lesz ott, ez a kb. 10 fő ideális a bulihoz.
Mivel minden nyáron a Balatonon nyaraltunk közösen, mi, csajok, úgy döntöttünk a lánybúcsú Balatonon lesz. Szerencsémre találtam egy szuper weboldalt, ami kiemelten foglalkozik lánybúcsú szervezéssel. Különféle programcsomagokat kínálnak, amik között mindenki találhat kedvére valót. A 3 csomag tartalmi leírását átfutva, azt se tudtam, hirtelen hova kapjak, így összehívtam egy gyors kupaktanácsot videócseten a többiekkel. Noémi húgai és a leendő sógornője már az elején mondták, hogy nyugodt szívvel ránk bízzák a döntést, hiszen a főiskolai éveket sülve-főve együtt töltöttük, biztos klassz lesz, amit kitalálunk.
Miután mindenki bekapcsolódott a beszélgetésre, részleteztem a lányoknak a programokat. Tehát, a lehetőségek a következők: lánybúcsú Balaton – Felejthetetlen hétvége, Az éjjel soha nem érhet véget, illetve Tartalmas percek.
Kérésükre a második bemutatásával kezdtem. 2 órás privát vitorlázás, korlátlan italfogyasztással (lelkes ujjongás volt a reakció). Ingyenes belépés Siófok legkedveltebb, legfelkapottabb klubjaiba, bulihelyeire, és még az italfogyasztás is kedvezményes (még nagyobb éljenzés a háttérből). Végül alvás a vitorláson (ez mennyire menő már?!), plusz wellness belépők, hogy legyen hol kipihenni a bulit és a „másnapot”… Az ára kimondottan jó, 10.900 forint per főtől elérhető ez a csomag. Virág akadéskodott kicsit, neki ez a hajón alvás dolog annyira nem tetszett, de megnyugtattam, hogy zártkörű kikötőben leszünk. „Milyen jó lesz alkoholmámorban egy vitorlásban ringatózva aludni!” – röhögött fel Lala, ami jogos felvetés, de szerintem akkor is király buli, és ebben mind egyetértettünk.
A Felejthetetlen hétvége csomag igazából annyiban különbözik Az éjjel soha nem érhet véget programtól, hogy az esti bulit egy egész napos vitorlás kirándulás előzi meg, ugyanúgy korlátlan italfogyasztással, és természetesen a legklasszabb strandokon fogunk kikötni. Ezúttal Eni szólt közbe röhögve: tudod ki akar fürdeni, ha korlátlan a pia a vitorláson!! Visítva nevettünk. Egyre jobbnak ígérkezik ez a buli… Igény esetén vacsizni és reggelizni is tudunk panorámás étteremben, és ez a csomag mindössze 4 ezer forinttal drágábbról indul, mint a másik.
Az utolsó, Tartalmas percek csomagnak nem része a vitorláson alvás, egyébként Az éjjel soha nem érhet végetre hasonlít: két óra vitorlázás, természetesen korlátlan itallal, a bulihelyekre való belépés itt is garantált, és igényelhető vacsora, illetve reggeli a kikötőnél található étteremben, ahonnan csodás kilátás nyílik a Balatonra.
Azt az ötletet, hogy még pluszban fizessünk a szállásért is, gyorsan elvettettük, feleslegesnek éreztük, plusz mindannyian belelkesedtünk ettől a vitorláson-kikötőben alvástól. Kérdés csak az, hogy mennyire akarjuk egész naposra a bulit? Végül úgy döntöttünk, hogy elég nagy buli lesz a 3 napos esküvő, így a második csomag mellett döntöttünk, éljen az arany középút címszó alatt.
A honlapon voltak képek a vitorlás belsejéről, illetve jelezték, hogy készülnek külön csajos kellékkel, ha úgy kívánjuk, de Virág és Fanni azt mondta, hogy ők szívesen elintézik ezt: egyenpólók, kitűzők, korona, miegymás.
Persze felmerült a kérdés, hogy mi történik, ha rossz idő van? Bár július közepén nem feltétlen kell ezzel számolni, de akármikor jöhet egy front, záporok, zivatarok… A weboldal erre az esetre készül B verzióval. Egyrészt, a vitorlázás nagy élmény akkor is, ha nincs 30-40 fok, és tűző napsütés, kissé borult időben ugyanolyan gyönyörű látvány. De időjárási problémák esetére biztosítanak nekünk egy külön termet a kikötői bárban, általunk választott zenével, természetesen korlátlan italfogyasztási lehetőséggel, és ha kedvünk tartja, egész éjjel ott maradhatunk.
Miután elküldtük az ötletet a másik 4 lánynak, és pont olyan lelkesek voltak, mint mi, a honlapon található „Gyorsított ajánlatkérés” pontban megadtuk, hogy hányan mennénk, mikor, és melyik programra.
Később az érkező válasszal mindannyian meg voltunk elégedve, gyorsan le is foglaltunk mindent, megbeszéltük, hogy Virág és Eni kocsijával megyünk, és a menyasszonyt is értesítettük az időpontról.
Hihetetlen, hogy még több, mint két hónapot kell várni erre a hatalmas bulira, de úgy éreztük: biztosan megéri!
Képzőművészetis lánybúcsú a Balatonon!