Van egy furcsa szokásom, amiről nem annyira szeretek beszélni. Vagyis, szeretek róla beszélni, csak épp nem sokaknak, hiszen manapság már sosem lehet tudni, hogy miért nézik hülyének az embert.
Ez a szokatlan fétis voltaképpen két szokásnak a kombinációja: már-már embertelen módon rajongok az orosz realista írókért, illetve a konyhaművészetért.
Az érdekes az egészben igazából az, hogy az egyik nem működik a másik nélkül: csak úgy szeretek igazán pl. Dosztojevszkij-t olvasni, hogy már előre tudom, hogy az olvasás után milyen főfogás elkészítésével kezdek majd el bűvészkedni.
Azt hiszem, hallottam már valahol a “szellemi éhség” kifejezést, de nem pontosan így képzeltem el. Úgy is mondhatnám, hogy kissé sajátosan értelmezem ezt a definíciót, de hát nem tudok ellene mit tenni: egy Bűn és bűnhődés után az ember aztán igazán megérdemel egy tál mákos gubát, vanília-öntettel és porcukorral persze, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
A legutóbbi ilyen olvasásom azonban egy sajnálatos balesettel folytatódott: Tolsztoj egyik műremeke után a kezemben maradt imádott serpenyőm nyele. Ez valamiért megrázóbb volt számomra lelkileg, mint az egyébként halálról szóló regény elolvasása.
A probléma nem tűrt halasztást: mielőbb szükségem volt egy új serpenyőre, mivel nagyon sok könyv várakozott még a polcomon arra, hogy elolvassam őket, ami egyben azt is jelenti, hogy temérdek étel várakozott arra, hogy elkészítsem őket.
Néhány órányi önmagammal eltöltött mélázás után – kötény helyett – az internetes keresőt vettem a nyakamba: nem volt kedvem ugyanis kimozdulni otthonról, és egy embertömeg közepén válogatni a serpenyők között.
Ekkor találtam rá a hunniakristaly.hu nevezetű oldalra, ahol egészen káprázatos serpenyő-kínálat tárult a szemem elé: rábukkantam itt palacsintasütőre, rozsdamentes acélból készült, illetve kétfülű serpenyőre, sőt még parafa alátétre is.
Utóbbinak különösen örültem, mivel mindig valamilyen kreatív megoldást kellett kitalálni ahhoz, hogy a tűzforró serpenyővel, vagy edénnyel ne gyújtsam fel az egész konyhapultot.
A hunniakristaly.hu szerencsére ebben nagy segítségemre volt: nemcsak egy vadiúj serpenyőt tudtam tőlük rendelni, hanem egy briliáns alátétet is, ami amellett, hogy praktikus, még esztétikailag is megállja a helyét.
A hunniakristaly.hu előtt nem gondoltam volna, hogy létezik olyan serpenyő, amelyiknek nem ég le az alja, hogyha elbénázok valamit, továbbá, amelyet ilyen egyszerű volna tisztítani: esetleg, ha pillanatragasztóval tapasztanám a serpenyő felületéhez az ételmaradékot, akkor talán meggyűlne a bajom a mosogatásával.
Valószínűleg, nem ez volt az utolsó serpenyő, amit a hunniakristaly.hu-ról rendeltem: ugyanis a honlapjukon fel van tüntetve, hogy kb. 200 darab közül lehet kedvünk és igényünk szerint válogatni.
Örülök neki, hogy már nem kell attól tartani, hogy egy orosz realista regény után nem lesz esélyem főzni: a hunniakristaly.hu-ról rendelt serpenyő ugyanis strapabíró, ráadásul tapadásmentes bevonattal készült, így indukciós pulton is nyugodtan használható.
Serpenyővel művészkedni
Van egy furcsa szokásom, amiről nem annyira szeretek beszélni. Vagyis, szeretek róla beszélni, csak épp nem sokaknak, hiszen manapság már sosem lehet tudni, hogy miért nézik hülyének az embert.
Ez a szokatlan fétis voltaképpen két szokásnak a kombinációja: már-már embertelen módon rajongok az orosz realista írókért, illetve a konyhaművészetért.
Az érdekes az egészben igazából az, hogy az egyik nem működik a másik nélkül: csak úgy szeretek igazán pl. Dosztojevszkij-t olvasni, hogy már előre tudom, hogy az olvasás után milyen főfogás elkészítésével kezdek majd el bűvészkedni.
Azt hiszem, hallottam már valahol a “szellemi éhség” kifejezést, de nem pontosan így képzeltem el. Úgy is mondhatnám, hogy kissé sajátosan értelmezem ezt a definíciót, de hát nem tudok ellene mit tenni: egy Bűn és bűnhődés után az ember aztán igazán megérdemel egy tál mákos gubát, vanília-öntettel és porcukorral persze, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
A legutóbbi ilyen olvasásom azonban egy sajnálatos balesettel folytatódott: Tolsztoj egyik műremeke után a kezemben maradt imádott serpenyőm nyele. Ez valamiért megrázóbb volt számomra lelkileg, mint az egyébként halálról szóló regény elolvasása.
A probléma nem tűrt halasztást: mielőbb szükségem volt egy új serpenyőre, mivel nagyon sok könyv várakozott még a polcomon arra, hogy elolvassam őket, ami egyben azt is jelenti, hogy temérdek étel várakozott arra, hogy elkészítsem őket.
Néhány órányi önmagammal eltöltött mélázás után – kötény helyett – az internetes keresőt vettem a nyakamba: nem volt kedvem ugyanis kimozdulni otthonról, és egy embertömeg közepén válogatni a serpenyők között.
Ekkor találtam rá a hunniakristaly.hu nevezetű oldalra, ahol egészen káprázatos serpenyő-kínálat tárult a szemem elé: rábukkantam itt palacsintasütőre, rozsdamentes acélból készült, illetve kétfülű serpenyőre, sőt még parafa alátétre is.
Utóbbinak különösen örültem, mivel mindig valamilyen kreatív megoldást kellett kitalálni ahhoz, hogy a tűzforró serpenyővel, vagy edénnyel ne gyújtsam fel az egész konyhapultot.
A hunniakristaly.hu szerencsére ebben nagy segítségemre volt: nemcsak egy vadiúj serpenyőt tudtam tőlük rendelni, hanem egy briliáns alátétet is, ami amellett, hogy praktikus, még esztétikailag is megállja a helyét.
A hunniakristaly.hu előtt nem gondoltam volna, hogy létezik olyan serpenyő, amelyiknek nem ég le az alja, hogyha elbénázok valamit, továbbá, amelyet ilyen egyszerű volna tisztítani: esetleg, ha pillanatragasztóval tapasztanám a serpenyő felületéhez az ételmaradékot, akkor talán meggyűlne a bajom a mosogatásával.
Valószínűleg, nem ez volt az utolsó serpenyő, amit a hunniakristaly.hu-ról rendeltem: ugyanis a honlapjukon fel van tüntetve, hogy kb. 200 darab közül lehet kedvünk és igényünk szerint válogatni.
Örülök neki, hogy már nem kell attól tartani, hogy egy orosz realista regény után nem lesz esélyem főzni: a hunniakristaly.hu-ról rendelt serpenyő ugyanis strapabíró, ráadásul tapadásmentes bevonattal készült, így indukciós pulton is nyugodtan használható.