Gyerekkorom óta az volt a vágyam, hogy festő legyek. Persze, tudom nem minden álom teljesül. Tudtam, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy sikerüljön.
Az álmom
Általános iskolás voltam, mikor a rajztanárom felfigyelt az általa vélt tehetségemre. Adott is egy papírt, hogy adjam oda a szüleimnek, hogy javasolja, hogy rajz szakkörre járjak.
Persze, nem álltak a tanulásom útjába, így hetente két alkalommal jártam szakkörre.
Egyre jobban kezdett körvonalazódni a rajz iránti érdeklődésem. Persze voltak dolgok, helyzetek, tárgyak, amiket nem szerettem ábrázolni, de mindent meg kellett tanulni. A csendélet nem az én stílusom volt.
Felső tagozatban, mikor a továbbtanulás már szóba került, mindenképpen művészeti iskolába szerettem volna menni, amiben persze támogatta szüleim.
A főiskola szárnyakat adott, a művészetemnek. Mindent szerettem, ami új volt, és ami már, mint amit eddig tanultam. Amikor pedig bekerültem, minden új volt!
Emlékszem, soha nem hittem volna, hogy képes leszek, pucér embert rajzolni. Persze, csoportokra voltunk osztva, mindenkinek, az ellenkező nemet kellett ábrázolnia. Nekünk, egy helyes, izmos felső testű, szikár fiatal férfit kellett ábrázolni. Iőbe telt, míg el tudtam vonatkoztatni a tekintetétől, a csodás barna szemeiről. Imádtam portrét rajzolni.
Művészet, mint életpálya
Hát nem gondoltam, hogy könnyű lesz az élet, de azt sem, hogy ilyen nehéz lesz. A művész emberek nem nagyon kelendőek.
Volt pár festményem, amiket még az iskolás évek alatt készítettem, és egy kis ismeretség során, bekerültek a képeim, egy galériába, ahol fiatal tehetségeket karolnak fel. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert csak öt, vagy hat ember képeit állították ki.
Borzasztó izgatott voltam, mert még soha nem látta idegen, a képeimet.
Az egyik képemet, egy étterem tulajdonosa vásárolta meg, hihetetlen boldog voltam, hogy eladtam, az első képemet. Az ő étterme falára került, ahol különböző rendezvényeket, előadásokat, művész esteket, még barista képzést is szoktak tartani.
Miután én is ott voltam, a galéria megnyitón, felkért, hogy ha lehet, személyesen vigyem el a képet, mert lenne egy ajánlata, a számomra. Kétkedve fogadtam, a felkérést, de végül igent mondtam.
Az étterem, hangulatos, meghitt, minden fából volt, a padló, a pult, az ablakon vörös függönyök lógtak. Valami elmondhatatlan volt, a hangulatában.
Az étterem egyik fala, teljesen üres volt, és ez várt rám! Az ajánlat az volt, hogy fessem ki, az üresen várakozó falat. Hihetetlen ajánlat volt, először el sem akartam hinni, és álltam értetlenül, hogy miért pont én!?
Sokat gondolkodtam, hogy mit is fessek a falra. Végül, a hangulatot tükrözve, és hogy az emberek, a kedvenc témám, így úgy döntöttem, hogy egy étterem részletet fogok készíteni a falra.
Minden apró hangulatelemmel egyben, a sarokban álló zongorától, a bárpultnál sorban álló emberektől, a táncos lányokig mindent.
Hónapokig készítettem, míg végül tökéletesnek mondhattam a művemet! Ekkora festővásznat még soha nem láttam, és az én művem volt rajta, hihetetlen.
Az étterem tulaja, Jani, nagyon elégedett volt. Persze, ennél nagyobb reklámot nem is kívánhattam volna magamnak, mint egy egész étterem fala az én művem.
Számtalan megrendelésre tettem szert, rengeteg megrendelést kaptam.
Persze, mondanom sem kell, hogy Jani, miután hónapokig odajártam, hiányolni kezdett, és randevúzni kezdtünk. meglepetésemre, persze, hogy az étterembe mentünk az első randevúra, gyertyafényben is megnézhettem a művemet. Jani volt, a szakács, csak mi voltunk az étteremben, azt hiszem, ez volt életem egyik legromantikusabb estéje.
A hozzászólás nem engedélyezett.