Már csak az utolsó simítások és valósággá válik az álmom
Régóta vártam már ezt a pillanatot. Néhány nap választ el attól, hogy megnyithassam galériám kapuit a látogatók előtt. Gyermekkori álmom volt, hogy nyissak egy galériát olyan feltörekvő művészeknek, akiknek nem igazán van más esélyük, hogy megmutassák műveiket egy arra méltó és szakmai közönség előtt. Diákkoromban képzőművészetet tanultam. Annak idején nekem is nehéz volt találni egy olyan galériát, akik szívesen kiállítják műveimet. Akkor határoztam el, hogy egyszer nyitok egy galériát és segítek megvalósítani az emberek álmát.
Hosszú és rögös út vezetett idáig, de már karnyújtásnyira van a vége, tehát valami csodálatosnak a kezdete. Minden apró részletet én intéztem, én terveztem, én választottam a helyiséget, én magam festettem a falakat, én találtam ki a nevet, így ez az én szerelem projektem. Az utolsó dolog a belső világítás, ami egy rettentően fontos pont. Hiszen sok múlik a festmények, szobrok, alkotások megvilágításán. Az külön kellemes volt, hogy az egész vásárlást otthonról a kanapémról tudtam abszolválni.
Sok típusú világítást néztem, utánajártam mindennek. Fontos volt, hogy milyen cégtől, milyen weboldalról válasszam ki a lámpákat, világításokat. Végül a diszkontdepo.com webáruház oldalán találtam meg az alkotások számára a legmegfelelőbb világításokat a galériámba. A választék elképesztően széles, bármilyen elképzelésem volt, mindet meg tudtam valósítani. Amire nem számítottam, hogy sokkal olcsóbb volt minden, mint amivel kalkuláltam, így úgy döntöttem, hogy a megtakarított összeget is a diszkontdepo.com webáruházban fogom elkölteni. Olyan berendezési tárgyakat vettem a spórolt pénzből, amik otthonosabbá, kényelmesebbé és barátságosabbá teszik majd a galériát.
Vettem a fő falakra modern dekorációs LED fali lámpákat, amik alul és felül világítanak, meleg színe van és a stílusa minimalista, ami kifejezetten tetszik, hiszen nem szabad, hogy elvonja a figyelmet a műalkotásokról. Rendeltem a plafon szegélye mögé LED szalag szettet, ebből többet is, hiszen egy szett 5 méter hosszú, így legalább három darabra volt szükségem. A szalag kifejezetten exkluzív körülményeket teremt, a fénye erős, de minimalista stílusban. Továbbá bármilyen szín beállítható a távirányítójával, amit elsőre figyelmen kívül hagytam. Szóval mondhatni ez a grátisz a magam fajta figyelmetlen vásárlók számára. De ezzel még különlegesebbé tudom tenni a helyiséget. Szóval köszönöm diszkont depó! Végül a festmények mögé LED tükör- és bútorvilágítást rendeltem, ami remek hangulatvilágítást ad a festményeknek. A színe nagyon meleg, így nem bántja a szemet és lehet figyelni a festményeket. Valamint a használata is egyszerű, mert csak fel kell ragasztani a képek tartójának a hátuljára.
Szerettem volna figyelni, hogy minden világításom energiatakarékos legyen, amit szintén gond nélkül meg tudtam valósítani a diszkontdepo.com webáruház segítségével.
A megtakarított pénzből pedig vettem néhány spirál alakú műnövényt, aminek nagyon természetes hatása van, kifejezetten életszerű és dús a levélzete. Na és ha esetleg több hétig zárva tart a galéria, nem fog elpusztulni, mint egy rendes élő növény. A növényen kívül rendeltem még műmohát, ami rusztikus dekor elem lesz majd az előtérbe. A falra tervezem feltenni, mondjuk több különböző méretű köralakban. Szerintem ez egy különleges és kreatív megoldás, főleg egy galériába.
Már megérkeztek a rendeléseim, csak fel kell rakni a lámpákat és elrendezni a növényeket. Úgy tervezem, hogy jövő héten nyit a galéria, méghozzá a saját műveim kiállításával. A megnyitóra a családomat, barátaimat és néhány számomra fontos embert fogok meghívni. Remélem nekik is tetszeni fog a galéria, minden világításával együtt.