A művészeti projektek területén is igaz rám, hogy az olyan kihívások visznek előre, amelyek valódi értéket tudnak képviselni, és nemcsak a felszínen kapirgálunk velük. Egy-egy projekt során imádom, hogy meg tudom élni a kreatív energiáimat, akár egyedül, akár másokkal közösen gondolkodva. Az egyetemen is volt néhány olyan projektünk, amelyek több szempontból is nagyon tanulságosak és különlegesek voltak számomra. Ezek minden további munkámban velem vannak, és alapvetően határozzák meg a művészetről való gondolkodásomat. Egyrészt alapvetően is nagyon izgalmas és nagy szakmai kihívás egy teljes kiállítást végigmenedzselni, a kurátori feladatok pedig különösen fontos részét adják az egész történetnek. Maga a közösségi élmény szintén maradandó szokott lenni, ugyanis a művészeti menedzseri, kurátori munka legnagyobb része így zajlik. Emellett művészet- és designtémákat érintő podcastben is tevékenykedtem már, valamint tartalomkészítői feladatok is tartoznak általában egy kiállításhoz vagy más művészeti projekthez, így sokrétű tapasztalatom van ilyen téren is. Egy-egy induló projekt kapcsán mindig nagyon fontosak az előkészületek, de az utómunka is, vagyis hogy felmérjük, mennyire sikerült elérni a céljainkat, úgy zajlott és zárult-e le a program, ahogyan terveztük. Így feladat lehet például a visszajelzések gyűjtése és kiértékelése, általánosságban véve a social media kezelése, a meghívók megírása, az adott projekthez kapcsolódó szöveg és design teljes körű menedzselése. Emellett az adott team fontos részeként arra is kell energiát tartalékolnunk, hogy egy esetleges váratlan probléma vagy elhúzódó konfliktus esetén határozottan és gyorsan tudjunk reagálni. Nem szabad félvállról venni a legapróbb részletet sem, hiszen a művészetközvetítésben ezek állnak össze egy egésszé, és a kreatív koncepció megléte éppen olyan fontos, mint például a határidők betartása. Szerintem aki igazán ebben a szakmában akar tevékenykedni, vagy valamely peremterületén, annak nagyon elhivatottnak kell lennie, mert sok akadállyal fog szembesülni. Persze ez sok iparágra igaz, de a művészetre és designra, vagy általánosságban véve a kreatíviparra különösen. Mégis minden befektetett időt és energiát megér, ha úgy alakul egy projekt, ahogyan terveztük, és értéket adhatunk általa a közönségnek.
Ha már az értékeknél tartunk, akkor szeretnék mesélni az élet egy egészen más területéről, ahol meglepően szép dolgokra bukkantam. A motoros fűkasza árak kapcsán kezdtem el online keresgélni, így bukkantam rá a Péter Láncfűrész weboldalára. A peterlancfuresz.hu végül nem csupán olyan szempontból lehet hasznos és aktuális, hogy egészen kedvezőek náluk a motoros fűkasza árak. Kiderült, hogy itt sokkal többre számíthatunk, mint láncfűrészekre és fűkaszákra, ugyanis komplett termékarzenállal készülnek nekünk online. Egyébként van egy átvételi pontjuk is, mégpedig Tarcalon, ahol akár személyesen is tanácsot lehet kérni a tervezett vásárlásokkal kapcsolatban. Ugyanakkor, ha valakinek éppen nem esik útba ez a település, akkor remek megoldást nyújt a webshop. Én mindig nagyon értékelem, ha egy online felület igényesen és nagy odafigyeléssel van kialakítva, pláne, ha ez egy vásárlói felület is egyben. A Péter Láncfűrész esetében semmi nem hiányzik. Egy az egyben lejön a cég arculata. Átláthatóan, szépen, rendben sorakoznak a kiváló minőségű termékek, valamint a fizetéssel és a szállítással kapcsolatban is minden fontos részletet el tudunk olvasni az oldalon. Mivel nem számítok profinak a fűkaszák kapcsán, ezért nagyon értékelni tudtam, hogy ennyi információval látnak el már egy látogatás alkalmával is. Megmondom őszintén, ahhoz vagyok szokva, hogy kattintgatok, és mindenféle hirdetések, sürgető mondatok ugranak elém, de ezen a honlapon végre nem ezzel találkoztam. Élmény egy ilyen felületen nézelődni, ahol az online vásárlás minden előnyét élvezhetjük. Emellett pedig semennyire sem csorbul az egész folyamat biztonságossága. Nem érzem ugyanis, hogy magamra lennék hagyva, mert minden fontos dolog ott van a leírásban, nagyon jó minőségű képek vannak feltöltve, és mint ahogy talán már említettem, bátran kérdezhetünk is tőlük. Nemcsak személyesen, hanem az e-mailben elérhető ügyfélszolgálatukon keresztül is. Nekem ez a fajta kényelem és hozzáállás minden pénzt megér. De mindenkinek jó hír lehet, hogy nem kell vagyonokat otthagynunk a Péter Láncfűrésznél, ha vásárolni szeretnénk. Persze mondhatnátok, hogy nincs igazam, hiszen milliós termékekről is beszélünk jelen esetben, de azt vettem észre, hogy összességében sokkal kedvezőbb áron találjuk meg a termékeket a Péter Láncfűrésznél, mint más üzletekben, illetve online shopokban. Ha pedig kiszámoljuk, hogy hány évig vagy akár évtizedig szolgál bennünket egy ilyen kerti vagy építőipari gép, akkor nem kérdés, hogy mennyire kedvező árakról beszélünk valójában. Valójában az egész webáruház, de különösen az alkatrészkínálatuk egyedülálló a maga nemében.
Nemcsak a gépi eszközökhöz, hanem például robogóhoz vagy kerékpárhoz is találunk itt alkatrészt. Ami nagyon cuki, hogy gyermekeknek való kis eszközöket is találunk, amelyek inkább játékként funkcionálnak. Például motor, traktor, targonca vagy gokart is megtalálható a listában. Így gyermekeinket is minél hamarabb bevonhatjuk a kerti élményekbe a Péter Láncfűrésznek köszönhetően. Szerintem nagyon meg tud látszani egy adott vállalkozáson, ha azt szívvel-lélekkel üzemeltetik, és nekem a Péter Láncfűrész kiemelkedően hozza ezt az érzést. Pláne úgy, hogy semmi közöm a kerti gépekhez. Nagyon jól tud jönni, hogy van egy hozzáértő csapat, aki megfogja a kezemet, és biztonsággal végigvezet azon az úton, amíg meg nem találom az otthonomnak leginkább megfelelő opciókat. Így bátran nézzünk szét náluk akkor is, ha a sötétben tapogatózunk, mert a sok leírásnak köszönhetően biztosan beljebb leszünk már néhány kattintással is. Akkor pedig pláne, ha fel is tesszük nekik kérdéseinket. Én csak biztatni tudnék erre mindenkit, ugyanis nagyon kedvesek és készségesek, és náluk tényleg nincs olyan, hogy felesleges vagy buta kérdés. Nekem ez már egy jól bevált módszer a gépek vagy a kerti kiegészítők beszerzésére: ahogy egy kis időm engedi, itthon elhelyezkedek a kedvenc kanapémon, és a laptopról megnyitom a Péter Láncfűrész weboldalát. A peterlancfuresz.hu-n aztán addig időzök, amíg csak kedvem tartja, de általában találni is szoktam valami újdonságot vagy hasznos leírást, ami éppen akkor jól jöhet. Egyik látogatásomkor tűnt fel például, hogy nemcsak vásárolni lehet tőlük, hanem gépet is tudunk bérelni. Így egy tesztgép formájában tulajdonképpen egy bizonyos időre birtokunkba kerül az a termék, amit utána lehet, hogy meg fogunk vásárolni, ha bevált nekünk. Itt akár láncfűrészek, rollerek vagy motoros kaszák is megtalálhatóak a sorban, de elég nagy a választék. És ha esetleg nem találjuk meg a sorban azt, ami nekünk kell, érdeklődjünk a további lehetőségek kapcsán.
Biztos vagyok benne, hogy nem csak a motoros fűkasza árak fognak lenyűgözni a Péter Láncfűrésznél. Keresd őket bizalommal, ha esetleg kérdésed van bármelyik termékkategóriával kapcsolatban. Az átvételi pont címét, valamint az ügyfélszolgálat e-mailes elérhetőségét mind-mind megtalálod a peterlancfuresz.hu felületen. Vásárlásra és kérdezésre fel, bátran!
Fűkasza és egyéb hasznos dolgok