Évek óta csodálója vagyok a magas szintű gasztronómiának. Nagyon szeretek gasztrofesztiválokra járni és olyan éttermekbe, melyek valamiért különlegesek. Szerintem a gasztronómia művészetét mi magunk is gyakorolhatjuk. Én legalábbis ezt teszem, főleg, mióta megtaláltam a Biocity online áruházat.
Ez a biobolt számomra egy aranybánya. Hisz minden olyan különleges hozzávalót megtalálok itt, amire csak szükségem lehet. Nemrégiben egy új irányzatba vetettem bele magam, ez pedig az alacsony szénhidrátfogyasztás elvein alapul. Először picit megijedtem, mikor belegondoltam, hogy mi is vár rám. De plusz kilók ellen már kellett valamit tennem. És olyan valamit szerettem volna tenni, ami mellett nem kell lemondani a finom ízekről.
Ekkor jutott eszembe a Biocity, hisz ebben a bioboltban csupa egészséges hozzávaló is kapható, ami tökéletesen beilleszthető a szénhidrátcsökkentett diétámba. A sütiktől mindig ellágyulok és nem tudok rájuk nemet mondani. Szerencsére nem is kell, sőt, most már bűntudat nélkül ehetem a finomabbnál finomabb süteményeket.
Na de hogy ne csigázzam tovább a kedélyeket, mutatok pár alternatívát a liszt és a cukor helyett. Ha ezt a két hozzávalót kicseréljük, picit módosítunk az arányokon, máris csodát műveltünk. A lisztek piaca nagyon széles. Vannak különböző lisztkeverékek, melyekkel végtelenül egyszerű a munka, a biocity.hu-n rengeteg ilyen lisztkeverék kapható. Lángos, muffin, palacsinta, kenyér, bagett – percek alatt összeáll a tészta és már készülnek is a péksütemények, sütemények. Aki viszont nem az előre elkészített keverékek híve, annak bátran ajánlom a mandulatlisztet, ami beilleszthető a ketogén és a paleo diétába is.
A mandulaliszt egészséges és nagyon könnyű vele dolgozni. Aztán itt van a biocity.hu másik nagy kedvence, a kókuszliszt. Ami szintén egy univerzális lisztkeverék. És itt zárójelben jegyezném meg a kókusztejszín felhasználási módjának széles körét. Nem árt ebből sem betáraznunk, hisz sose lehet tudni, hogy mikor lesz rá szükségünk. A lisztek sorában számomra a lenmagliszt a következő szereplő. Nagyon érdekes párosítás a többi liszttel és nagyon egészséges, diétás.
Azt vettem észre, hogy mióta diétázom, sokkal finomabbakat eszem és sokkal többféle ízt érzek, mint előtte. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy jobban odafigyelek a táplálkozásomra és tudatosan főzök. Tudatosan és változatosat, így nem unom meg az ízeket, sőt, egyre több és több ízt fedezek fel.
Na hogy az édesítőszerek se maradjanak ki. A biocity.hu-n megtalálhatók a klasszikus, nullkalóriás édesítőszerek, folyékony, por és tabletta formájában is. Lehet válogatni, kinek melyik jött be. Én magam az eritrit híve vagyok, de nem zárkózom el a többitől sem. Szerencsre, hogy itt van ez a biobolt, ahol nem csak alapanyagokat vásárolhatok. Hanem például krémeket, lekvárokat is, diétás, cukormentes verzióban.
Gasztronómiai művészkedés egészséges hozzávalókból