Az egyik barátnőmmel nemrég egy helyi festőművészek képeit bemutató kiállítás megnyitóján voltunk. Mivel mindketten érdeklődünk a művészetek iránt, ráadásul a festészet a kedvencünk, így ennél jobb barátnős programot nem igazán tudok elképzelni, gyönyörűek voltak a képek.
Mivel már elég régen találkoztunk Krisztivel, így rengeteg mesélni valónk volt egymásnak. Igen, tudom, itt vannak a közösségi média különböző felületei ahol napi szinten tarthatnánk a kapcsolatot, de nem vagyok nagy híve, nekem túl személytelen, ráadásul négyszer annyi idő megbeszélni valamit pötyögve, mint személyesen. Én csak találkozók szervezésére szoktam használni, a többit majd élőben, egy jó kávé mellett, mint ahogy tettünk most is.
A megnyitó után egy hangulatos kis cukrászdába ültünk be, hogy megvitassuk az elmúlt hónap történéseit, mert hát volt miről csevegnünk.
Természetesen szóba kerültek a szívügyek is, itt érkeztünk el az ingoványos talajra, a számomra igen csak sok kérdést felvető témához. Kriszti ugyan is szentül hiszi, hogy a barátja, Marci megcsalja őt. Már hónapok óta gyanakszik, gyűjti a bizonyítékokat, de nem mer rákérdezni. Ezt mondjuk meg is értem, Marci nem a legvisszafogottabb, ha veszekedésről van szó, nagyon gyorsan felemeli a hangját. Meg hát úgy is tagadna mindent, ha Kriszti rákérdezne, ez tuti. De csak közvetett bizonyítékai vannak, ötlete sincs, hogy ki lehet a csaj.
A gyanú akkor merült fel először benne, amikor Marci sose ért rá este találkozni vele, mindig valami bődületesen felszínes ürügy miatt, ami persze régen nem volt így. Aztán Kriszti húga látta Marcit egy lánnyal ebédelni a városban egy hete, de amikor Kriszti rákérdezett, állította, hogy csak kollégák. De valahogy sántít az ügy, ez nekem is leesett.
Nagyon sajnáltam Krisztit amúgy, teljesen kivolt akadva a tudatlanság és tehetetlenség miatt, hiszen nem követheti Marcit a nap 24 órájában, hogy lebuktassa. Na amikor ezt mondta, eszembe jutott, hogy ő nem, más viszont igen, akinek ráadásul ez a munkája, és biztos, objektív infókkal tud szolgálni. Először csak jól elröhögcséltünk ezen, hogy nem vagyunk egy hollywoodi filmben, de minél többet beszéltünk róla, annál jobb megoldásnak tűnt. Gyorsan be is írtam a netes keresőbe, hogy magánnyomozó díjak, hogy képben legyünk, mennyi az annyi, és hogy is működik ez. A honlap, amit elsőnek kidobott elég korrekt árakkal operált, meg is lepődtünk, hiszen szerintem jogosan élt a fejünkben, hogy ez a magánnyomozósdi valami úri huncutság. De nem, korrekt munkáért korrekt ár dukál. Elég könnyű amúgy tájékozódni a lapon még telóról is, a szolgáltatások fül első pontja a „hűtlenségi ügyek nyomozása”, ebből is látszik, hogy Kriszti nincs egyedül az ilyen problémával, és a nyomozó iroda nem most találkozik először ilyennel.
Addig-addig böngésztük a lapot, míg Kriszti eldöntötte: holnap felhívja őket, és árajánlatot kér, hogy végre tisztán láthasson. Mert, ahogy azt meg is tárgyaltuk, a nyugalom minden pénzt megér, és Kriszti már napok óta nem eszik, nem alszik a stressztől. Mint elmesélte, az én hívásomra is azért mondott igent, azon kívül, hogy régen találkoztunk, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, mert már nagyon kivan. Ez a nyomozóiroda pedig tud segíteni a baján, hiszen ha kiderül a csalás, Kriszti lépni tud, ráadásul a bizonyítékokkal ellene Marci már se tagadni, se kiabálni nem tud. Ha meg csak rosszak Kriszti megérzései, és más áll az elhanyagolás hátterében, akkor fellélegezhet, és nekiállhat a probléma orvoslásának.
Szóval most ott tart az ügy, hogy figyelik Marcit egy pár napig, aztán kiderül, mi lesz a vége. De bármi sül ki ebből, én büszke vagyok Krisztire, hogy végre a sarkára állt (az én noszogatásomra) és mert lépni az ügyben, nem kergette saját magát az őrületbe a bizonytalanságtól. Szerintem a magánnyomozó megbízása korrekt és jó megoldás volt, a legrövidebb út a teljes, objektív igazság megismeréséhez, ferdítések és hazugságok nélkül. Remélem Kriszti ügye jó véget ér.
Magánnyomozás – megéri, vagy sem?
Az egyik barátnőmmel nemrég egy helyi festőművészek képeit bemutató kiállítás megnyitóján voltunk. Mivel mindketten érdeklődünk a művészetek iránt, ráadásul a festészet a kedvencünk, így ennél jobb barátnős programot nem igazán tudok elképzelni, gyönyörűek voltak a képek.
Mivel már elég régen találkoztunk Krisztivel, így rengeteg mesélni valónk volt egymásnak. Igen, tudom, itt vannak a közösségi média különböző felületei ahol napi szinten tarthatnánk a kapcsolatot, de nem vagyok nagy híve, nekem túl személytelen, ráadásul négyszer annyi idő megbeszélni valamit pötyögve, mint személyesen. Én csak találkozók szervezésére szoktam használni, a többit majd élőben, egy jó kávé mellett, mint ahogy tettünk most is.
A megnyitó után egy hangulatos kis cukrászdába ültünk be, hogy megvitassuk az elmúlt hónap történéseit, mert hát volt miről csevegnünk.
Természetesen szóba kerültek a szívügyek is, itt érkeztünk el az ingoványos talajra, a számomra igen csak sok kérdést felvető témához. Kriszti ugyan is szentül hiszi, hogy a barátja, Marci megcsalja őt. Már hónapok óta gyanakszik, gyűjti a bizonyítékokat, de nem mer rákérdezni. Ezt mondjuk meg is értem, Marci nem a legvisszafogottabb, ha veszekedésről van szó, nagyon gyorsan felemeli a hangját. Meg hát úgy is tagadna mindent, ha Kriszti rákérdezne, ez tuti. De csak közvetett bizonyítékai vannak, ötlete sincs, hogy ki lehet a csaj.
A gyanú akkor merült fel először benne, amikor Marci sose ért rá este találkozni vele, mindig valami bődületesen felszínes ürügy miatt, ami persze régen nem volt így. Aztán Kriszti húga látta Marcit egy lánnyal ebédelni a városban egy hete, de amikor Kriszti rákérdezett, állította, hogy csak kollégák. De valahogy sántít az ügy, ez nekem is leesett.
Nagyon sajnáltam Krisztit amúgy, teljesen kivolt akadva a tudatlanság és tehetetlenség miatt, hiszen nem követheti Marcit a nap 24 órájában, hogy lebuktassa. Na amikor ezt mondta, eszembe jutott, hogy ő nem, más viszont igen, akinek ráadásul ez a munkája, és biztos, objektív infókkal tud szolgálni. Először csak jól elröhögcséltünk ezen, hogy nem vagyunk egy hollywoodi filmben, de minél többet beszéltünk róla, annál jobb megoldásnak tűnt. Gyorsan be is írtam a netes keresőbe, hogy magánnyomozó díjak, hogy képben legyünk, mennyi az annyi, és hogy is működik ez. A honlap, amit elsőnek kidobott elég korrekt árakkal operált, meg is lepődtünk, hiszen szerintem jogosan élt a fejünkben, hogy ez a magánnyomozósdi valami úri huncutság. De nem, korrekt munkáért korrekt ár dukál. Elég könnyű amúgy tájékozódni a lapon még telóról is, a szolgáltatások fül első pontja a „hűtlenségi ügyek nyomozása”, ebből is látszik, hogy Kriszti nincs egyedül az ilyen problémával, és a nyomozó iroda nem most találkozik először ilyennel.
Addig-addig böngésztük a lapot, míg Kriszti eldöntötte: holnap felhívja őket, és árajánlatot kér, hogy végre tisztán láthasson. Mert, ahogy azt meg is tárgyaltuk, a nyugalom minden pénzt megér, és Kriszti már napok óta nem eszik, nem alszik a stressztől. Mint elmesélte, az én hívásomra is azért mondott igent, azon kívül, hogy régen találkoztunk, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, mert már nagyon kivan. Ez a nyomozóiroda pedig tud segíteni a baján, hiszen ha kiderül a csalás, Kriszti lépni tud, ráadásul a bizonyítékokkal ellene Marci már se tagadni, se kiabálni nem tud. Ha meg csak rosszak Kriszti megérzései, és más áll az elhanyagolás hátterében, akkor fellélegezhet, és nekiállhat a probléma orvoslásának.
Szóval most ott tart az ügy, hogy figyelik Marcit egy pár napig, aztán kiderül, mi lesz a vége. De bármi sül ki ebből, én büszke vagyok Krisztire, hogy végre a sarkára állt (az én noszogatásomra) és mert lépni az ügyben, nem kergette saját magát az őrületbe a bizonytalanságtól. Szerintem a magánnyomozó megbízása korrekt és jó megoldás volt, a legrövidebb út a teljes, objektív igazság megismeréséhez, ferdítések és hazugságok nélkül. Remélem Kriszti ügye jó véget ér.