Ez itt a reklám helye

Sokszor kapok leveleket azokról a helyekről, ahol ezelőtt megfordultam, vagy mondjuk vásároltam. Gondolom te is szoktál ilyet kapni.

A reklámok

Valahol ez is egy reklám, a már meglévő ügyfeleknek. Vannak akik nem szeretnek ilyen kéretlen reklámokat kapni, pedig mi magunk engedélyeztük a számunkra. Hogy hogyan? Ez egészen egyszerű.

Vegyük példának az én esetemet. Mivel én a szemüvegesek táborát erősítem, ezért időnként el szoktam menni kontrollra, hogy nem e romlott véletlenül a szemem az eddigiekhez képest. Ezt gondolom nem csak én szoktam, hanem más szemüveges bajtársam is.board-776688_640

Szóval a lényeg, hogy ugyan oda járok, ahol a szemüvegemet is csináltattam. Szerencsére évek óta nem volt gondom ezzel, így csak kontrollra megyek. Szóval amikor megcsináltattam, akkor meg kellett adni egy címet azért hogy értesíteni tudjanak ha telefonon nem érnének el. Igen, mert a telefonszámomat is meg kellett adni. Bár engem ez nem igazán zavart, hiszen sokkal gyorsabb mint ha postán értesítenek.

Bevallom engem egyáltalán nem zavar, ha kifejezetten ez a cég néha küld egy egy akciós levelet, amit vagy felhasználok, vagy tovább adok esetleg egy egy ismerősömnek, akinek például szüksége van szemüvegre éppen. Emlékszem, pár évvel ezelőtt a páromnak csináltattunk pont ezzel a kuponnal egy olvasó szemüveget, mert már nem volt jó a régi neki.

A szórólapok

Nekem kifejezetten a szórólapokkal sincsen semmi gondom. Én úgy vélem, ha nem kell, nem akarom elolvasni, akkor megfogom, és kidobom a kukába. Én azért is vagyok talán ennyire elnéző, mert emlékszem, gyerek koromban én is hordtam még szórólapot, és kifejezetten az volt a kérése a munkaadónak, hogy postaládába legyen beszórva nem pedig a gyűjtőbe téve kell ott hagyni. Persze én is tudom, hogy olyan megfontoltságból, ha kiürítem a ládát, akkor úgy is egyben viszek fel mindent. Pedig nem így van, mert sokan ott a földszinten kidobják már amikor ürítik a ládát.

A másik változata a hírlevélnek, a ma már egyre népszerűbb mostani kornak megfelelő emailos hírlevél. Azért ez lényegesen egyszerűbb, és nem kell hozzá mellesleg semennyi fát sem kivágni. Ha pedig kifejezetten akarnak valamit a tudtomra adni, akkor olyanokat írnak be mint hogy: itt érdeklődj, kattints ide… Ezeket pedig pofon egyszerűen tudja mindenki használni.

A telefonos hívásokat viszont ki nem állhatom. Nem szeretem azokat a reklámokat, amik: volna egy perce a számomra, vagy az aktuális időben hívom… na ezeket gyorsan le szoktam rázni, vagy egyszerűen megszabadulok tőlük, és leteszem a telefont. Sok mindenkitől nem lehet megszabadulni olyan könnyen. Ha választanom kell a sok közül, akkor még mindig inkább az internetes módszer a legjobb.