Egyre többen kezdik felfedezni, hogy milyen élményt jelent az, ha az önismereti munkát a művészet felől közelítjük meg. Ez lehet egy aktív alkotás is, például expresszív vagy kreatív írás, vagy akár festés, kollázsolás, performansz – a közös ezekben az eszközökben, hogy remekül használhatóak arra a célra is, hogy az élményen kívül jobban megértsük önmagunkat, és jelen legyünk a pillanatban. A művészet egyébként is segíti az önreflexiót, és jó esetben érzéseket kelt bennünk – szerencsére a különböző művészetterápiás megközelítéseknek már évtizedes hagyománya van, legyen szó akár zene- vagy irodalomterápiáról, a lehetőségek tárháza végtelen, és egymással is jól kombinálható megoldásokról beszélünk. Sok művész vall arról, hogy számára maga az alkotás is egyfajta terápia, ez sem véletlen. Mondjuk a színészi kihívásokról egészen más véleménnyel vagyok, mint azokról az alkotótevékenységekről, amelyek a színfalak mögött történnek. Egészen másfajta koncentrációt, felkészülést és átlényegülést igényel – ezért sem véletlen, hogy egy-egy szerep megtörheti a színészeket, és később le kell vetniük a bőrt, amit magukra húztak.
Furcsa átkötés lehet, de erről az jutott eszembe, hogy nyáron majd’ megbolondultam, legszívesebben a bőrömet is levetettem volna, olyan meleg volt a lakásunkban – jól jött volna, ha már akkor tudok róla, hogy a gree klima milyen kedvező feltételekkel és jó áron érhető el a Paco Haus kínálatában. A klíma egyébként nagyszerű mód arra is, hogy ősszel-télen fűtsünk vele, szóval nem kizárólag nyáron vehetjük hasznát. Éppen ezért gondoltam arra, hogy most itt az ideje beruházni egyre, így a jövő évnek már sokkal nagyobb komfortérzettel vághatok neki. A Paco Haus weboldalára egyik kollégám ajánlására látogattam el – ők idén szereltettek be a lakásukba klímát, ráadásul gree klimára esett a választásuk, így első kézből tudott beszámolni a tapasztalatairól. Mindez nagyon meggyőző volt számomra, így egyből kattintottam is, hogy megnézzem a gree klima felhozatalt, de azért a többi gyártó termékére is vetettem néhány pillantást. Bár csábítónak tűnt a hőszivattyú is, az majd egy későbbi beruházás része lesz, egyelőre nálam a klímán volt a fókusz, és tartottam magamat ehhez az elképzeléshez. Amiről a munkatársam mesélt, mint egyik fő előny, azt most a weboldalon is részletesen olvashattam: a Paco Haus a kezdetektől fogva igyekszik a lehető leginkább transzparens módon kommunikálni, így az áraikat is úgy alakították ki, hogy azon már mindent tartalmaznak. Igen, jól látod: mindent, ami csak a klímához kapcsolódhat. Magát az eszközt, a beszerelést, a kiszállási díjat, és még sorolhatnám… De a honlapon te is meg tudod nézni a részletes írást erről. Hát ez aztán nem semmi, gondoltam, és egyre biztosabb voltam benne, hogy a Paco Haus mellett fogom letenni a voksomat. A pacohaus.hu felületén egyébként gyerekjáték eligazodni, a menüpontok világosak és a termékek ismertetői is korrektek. Nem is húztam sokáig az időt, megbeszéltük az itthoniakkal a részleteket, és fel is kerestük a Paco Haus szakijait. Alig telt el egy kis idő – na jó, nem öt percről beszélünk, de viszonylag gyorsan lezajlott a folyamat –, és már meg is voltak a telepítéssel. Nekem azért tűnt nagyon kevésnek ez az átfutási idő valószínűleg, mert olyan flottul ment minden a helyszín felmérése és a beüzemelés közben is. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a rutinos csapatot.
Gree klíma volt a megoldás