A művészet és az alkotás mindig is fontos részét tette ki életemnek. Már óvodában imádtam rajzolni és festeni, és középiskolában ismerkedtem meg a költészet és a zenélés varázslatos világával. Úgy érzem a művészeten és az alkotáson keresztül egy kapu nyílik a lelkemben és a tudatalattimban és kifejezhetem olyan mélyen fekvő érzéseimet, amelyeket egyszerű beszéddel nem lennék képes előhívni. Természetesen tudom, hogy nem elég a művészeti alkotás során az érzéseket beleadni, megfelelő szépérzékkel és szaktudással olyasmit kell alkotni, amely a befogadó számára is egy élményt nyújt. Úgy érzem ez a második lépés sok modern művészeti alkotásnál lemarad, nagyon kevés energiát tesznek bele gyakran a koncepció kidolgozásába, illetve kifejezett céljuk a modern művészeknek a polgárpukkasztás is. Velük szemben a régi reneszánsz mesterek esetében volt olyan, hogy évekig dolgoztak az alkotásaikon. Igyekszem én is ezt az iskolát követni, hogy minden alkotás során a kidolgozást is megfelelő szinten tudjam tartani.
Mindig furcsa érzéssel tölt el ez a kontraszt a régi és a jelenlegi idők művészete között és most egy igen érdekes csatornán ütött meg ez az érzés. Az utóbbi időben elkezdtem régi pénzérméket nézegetni és teljesen meglepett, hogy mennyi energiát fektettek be elődeink, hogy ezek az apró, sorozatgyártott kis érmék is esztétikusan nézzenek ki. Az adott kultúra általában legfontosabb jelképeiket jelenítik meg pénzeiken, egyfajta tiszteletadásként. Így törekednek igényesen is ábrázolni ezen szent motívumokat. Gyakran jelentek meg pénzeken istenek és szent állatok, növények, később pedig helyet kaptak az uralkodók. Még manapság is a kultúránk fontos alakjait emeljük pénzeinkre, gondoljunk csak Széchenyire, vagy Deákra, ezzel adózva tetteikért. Az, hogy egy kultúra mit tartott fontosnak eléggé, hogy a pénzeiken is helyet kapjon, szerintem nagy mértékben jellemzi őket, így kifejezetten érdemes a régi pénzeket kutatni.
Magának a régi pénzeknek ezen túl, a történelme is rendkívül érdekes. Először az emberek kavicsokat és kagylókat használtak a pénzhez hasonló célokra, azonban ezek a kereskedelemre nem bizonyultak alkalmasnak, mert nem voltak egységes értékűek sem értékállóak. Pénzt verni először az anatóliai lüdiaiak kezdtek, akiktől hamar átvették ezt a szokást a föníciaiak és elterjesztették a Földközi-tenger többi kultúrája közt. Így jutott el a görögökhöz is, akik hamar meghonosították a pénzverést és szintúgy tovább terjesztették. A görögöktől a rómaiak, mint megannyi technikát, ezt is átvették. Az ő általuk vert érme, a dénár nagyon nagy sikert futott be, egységesítette a Birodalomban használt fizetőeszközt, így megkönnyítette a kereskedelmet. Összességében az, hogy tenger sok különböző kultúra a pénzeiken sokféle saját, szent jelképeit örökítette meg, nagyon gazdag és sokféle műtárgyakat eredményezett még így is, hogy ezek lényegében sorozatgyártva voltak.
Akit megfogott a régi pénzek tudománya a numizmatika, vagy már korábban is érdeklődött ilyen irányba, kiemelten ajánlom a tevékenység megkezdéséhez a Procopius Numizmatika Érmebolt és Aukciós házat. Rengeteg ritka és egyedi érmét gyűjtenek és adnak el vagy bocsátanak aukcióra. Ők Magyarország egyik legnépszerűbb régi pénzekkel kereskedő vállalata. Emellett azoknak is ajánlom, akit a másik oldal érdekelne, hiszen náluk a régi pénzérmék felvásárlása is zajlik. Az értékbecslést pedig nagyon hozzáértő és megbízható csapat végzi akik az érme kora, ritkasága és nemesfém tartalma alapján tesznek árajánlatot.
A numizmatika iránti érdeklődés valójában nemcsak gyűjtésről szól, hanem egyfajta utazás is a múltba. Minden érme egy történetet mesél el; az uralkodókról, akiket ábrázol, a gazdasági helyzetről, amiben készült, és a társadalmi értékekről, amelyeket képvisel. Az érmegyűjtés során az ember képes olyan tudásra szert tenni, amely közelebb hozza a történelmet és annak szereplőit, így ez a hobbi sokkal több, mint egyszerű tárgyak gyűjtése. Éppen ezért a numizmatika nemcsak gyűjtők számára jelent értékes időtöltést, hanem azok számára is, akik szeretnék megérteni, milyen jelentéssel bírnak ezek a régi műalkotások. Az érméken keresztül kapcsolatba kerülhetünk őseink gondolataival és értékrendjével, és egy kis darabot őrizhetünk meg a történelemből. Akit pedig a gyűjtés, vagy a régi pénzérmék felvásárlása érdekel a Procopius Numizmatikát teljes szívvel tudom ajánlani.
Őseink apró műalkotásai a régi pénzérmék